Szponzorált tartalom
Egy város fejlődésének mindig jót tesz, ha tőke áramlik az adott helyre. Pécs a 2010-es sikeres EKF-pályázat révén olyan kulturális beruházásokat hajthatott végre, mint a Kodály Központ vagy mint a Zsolnay-negyed felépítése. Ezek aztán Pécs apartman helyzetén is lendítettek, hiszen ha miattuk (is) több ember látogat Pécsre, akkor több és jobb apartmanokra lesz szükség. Íme ajánlatunk: http://hortenziaapartmanpecs.hu/ Ez a gondolatiság hívta életre a Hortenzia Apartmant, mely a baranyai megyeszékhely belvárosában található, egy lakóépület első emeletén. Ebben az esetben Pécs apartman tekintetében olyan ingatlant tud felmutatni, mely csak percekre van mind a távolsági autóbusz-pályaudvartól, mind a gyönyörűen felújított vasútállomástól. Így ha az utazó tömegközlekedéssel érkezne városunkba, egy pillanatig sem kell azon gondolkodnia, hogy hogyan is juthatna el hozzánk! S mivel Pécs apartman vonatkozásában olyan lakást is képes produkálni, mint a Hortenzia, mely belvárosi lokációja révén valójában is közel esik a legtöbb pécsi nevezetességhez és látványossághoz, így az itt megszálló turistának még csak helyi járatoznia sem kell, ha csak feltétlenül nem akar. (Igaz, a Mecsek legkönnyebben busszal lesz megközelíthető.)