Feliratos póló a születésnapi bulira.

póló nyomás

póló nyomás

Amióta a gyerekeim megszülettek az egész életünk egy nagy szervezés. Persze előtte is egy csomó mindent meg kellett terveznem és szerveznem, de amióta kétgyermekes szülő vagyok, azóta ez még inkább így van.

Például a reggeleink igazi tervezést jelentenek, mivel a két gyereket két különböző iskolába kell elvinni és mellé még egy jó pár dolgot is be kell pakolnunk és össze kell szednünk. Ez nyilván az elején abszolút nem ment olajozottan, de idővel minden jobb lett, hiszen megtanultuk, hogy hogyan vigyünk rendszert az életünkbe.

Aztán persze délután mindez folytatódik vagy kezdődik újra, hiszen el kell menni a gyerekekért az iskolába, onnan pedig rohanás a külön órákra. Daninak úszás van, Lilinek pedig fuvola óra. Szerencsére ők ezt nagyon élvezik és szeretik, így nincs probléma ezzel, max nekünk szülőknek húzós néha.

A legutóbbi nagy szervezést igénylő program Dani születésnapja volt. Szerettünk volna egy igazán emlékezetes eseményt szervezni neki, így gondoltuk, hogy az össze meghívott gyerek kap egy feliratos pólót. Ehhez pedig a hétvégi program a póló nyomás megszervezése volt. Mivel rengeteg időt a keresgéléssel töltöttem, így találtam rá a lolmarkt.hu oldalra, ahol kifejezetten gyerekeknek is készítenek feliratos pólókat. Continue reading