Remek modell a pénztárgépek közül

pénztárgépek

pénztárgépek

A pénztárgépek olyan eszközök, melyek mindig is jelen voltak a kereskedőknél, hiszen valamiképpen blokkot kellett adni arról, hogy a vásárló milyen tételt fizetett. Nos, a jelenleg is regnáló kormányzat néhány évvel ezelőtt úgy határozott, hogy a régi pénztárgépek helyett újfajta masinákat tesz kötelezővé. Az új gépek immáron intelligensen lettek, mert képesek voltak folyamatosan online kapcsolatot létesíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, így gondoskodva arról, hogy az adóhivatal munkatársainak már nem kell személyesen megjelenniük a kasszáknál, ha arra kíváncsiak, hogy azokkal milyen tranzakciókat folytattak le. Ezt a pénztárgépek esetében az úgynevezett Adóügyi Ellenőrző Egység teszi lehetővé, mely arra szolgál, hogy összegyűjtse és tárolja, majd továbbítsa az információkat a kasszától a NAV felé. Látható hát, hogy az államnak miért is volt szüksége arra, hogy az új online pénztárgépeket mindenhol bevezesse, ahol csak be tudta. Emellett volt a online pénztárgép meghonosításának egy olyan vetülete is, hogy ezzel el tudták azt érni, hogy kevesebben próbáljanak meg nem beütni minden egyes megvásárolt tételt, mint korábban. A kasszák így megnövelték az adóbevételt is.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.